Helló Budapest-lakók! Észrevettétek úgy igazán, hogy van egy folyónk? Egy csodálatos, hömpölygő folyam, ami mellé először i.e. 89-ben, a mai Aquincum területén helyeztek el egy római helyőrséget, ami indikátora volt az egész város kialakulásának? Túl sok fejszámolás nélkül is több, mint 2000 éve lehetünk hálásak a Dunának, hogy szolgál minket nemcsak Budapest keretek között, amennyire csak erejéből telik.
Miért olyan nagy dolog ez?
Jelenleg a Földön több mint egymilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, két és fél milliárd nem ismeri a szennyvízelhelyezés fogalmát, előzetes becsléseknek köszönhetően két évtizeden belül megnégyszereződhet a vízhiányos vidéken élők száma. Negyven-ötvenmillió négyzetkilométerre becsülik azt a területet, ahol súlyos vízhiány várható.
Ehhez képest Magyarországon az egy főre jutó megújuló vízmennyiség évente mintegy 11 ezer köbméter, vagyis a világátlag kétszerese, ez Európában is kiemelkedő érték.
Az ivóvízfogyasztás is ennek megfelelően úgy oszlik meg, hogy a folyók mellett sok és jó minőségű (parti szűrésű) ivóvíz található, ezt használja több mint négymillió ember. Az Alföldön viszont néhol csak kevés és rossz minőségű – például arzénos vagy nitrátos – ivóvíz jut mintegy kétmillió embernek.
Teljesen természetesnek venni tehát azt, amiben élünk, márcsak azért sem célszerű, mert máshol nemcsak folyót nem látnak soha, de mégcsak tiszta vizet is limitáltan.
A város egyik legfőbb értékének kiemeléseként jött létre a Dunapest Fesztivál, mely szeretettel várja látogatóit 2016. június 16-19. között.
A Dunapest Fesztivál keretein belül kempingezhetünk a Népszigeten, részt vehetünk közösségi csónaképítő workshopon, sétálhatunk színházi-, filmes-, irodalmi-, urbanisztikai-, családi- és sportprogram helyszínek között. A programok többsége ingyenes, és mindegyik kapcsolódik valamilyen formában a Dunához, akár a témát, akár a helyszínt tekintve.
A négynapos esemény kilenc úszó és vízparti helyszínén összesen hatvan művészeti és urbanisztikai programot szervez a Kultúrkombinát Kft. Budapest Főváros Önkormányzatával és a BVA-val összefogásban. A rendezők szándéka, hogy fontos kortárs alkotókat mutassanak be és új együttműködéseket indítsanak el, miközben a Dunára és a városlakók folyóval való kapcsolatára irányítják a figyelmet: a koncertek, színházi előadások, képzőművészeti bemutatók, irodalmi felolvasások, filmvetítések mellett az amatőr hajóépítő workshoptól kezdve, a város és víz kapcsolatát feszegető szakmai beszélgetésen át a Dunát és a kapcsolódó városrészeket felfedező tematikus városi sétákig terjed a fesztivál urbanisztikai vetülete.
Bővebben:
képek forrása: Dunapest.hu
adatok forrása: innoteka.hu
Június 2-án Till Attila moderációjában zajlott le a #köszibudapest kampány nyitó sajtóeseménye a Bálna Budapest épületében. Egy különleges sajtóesemény és kerekasztal beszélgetés során azt kutattuk, mit is jelent az OKOS VÁROS és a hozzá kapcsolódó jövőkép olyan emberek számára, akik munkájuk során kiemelten tudnak foglalkozni a városkép alakításával. De nemcsak az urbanisztika jövőjét kutattuk, hanem kérdeztünk építészt, olimpiai bajnok sportolót is, sőt, egy fejlesztő cég vezetőjét is arról, hogyan lehet ez a város okosabb, élhetőbb, szerethetőbb számunkra.
KIK cseréltek eszmét velünk az OKOS BUDAPEST beszélgetésen?
Szalay - B. Alexandra - Főpolgármester-helyettes Asszony
Szendrő Péter - 81Font architecture&design tulajdonosa, építész
Ongjerth Richárd - BME,Magyar Urbanisztikai Tudásközpont ügyvezető
Szilágyi Áron - Olimpiai Bajnok sportoló
Rab Judit - Lechner Tudásközpont - Smart City szakértő
Major Attila CEO - Senso Media
A Főpolgármester-helyettes Asszony kezdte meg a gondolatmenetet arról, miszerint a legfontosabb kérdések okos város tematikában, hogy jól használjuk-e a tereinket, vagy hogyan kellene jól használnunk őket. Szavaiból kiderült,hogy a #köszibudapest kampány egy gondolkodásmódról szól, és arról a tudatosságról, amelynek lényege, hogy ebben a városban nem csak élni lehet, hanem folyamatosan fejleszteni is, változtatni, élhetőbbé tenni. A városról és a fejlesztésekről tehát érdemes, sőt, kell gondolkodni, beszélgetni.
A résztvevők mindegyike egyetértett abban, hogy csak akkor lehet még jobb élettér a város, ha komplex fejlesztések valósulnak meg. Egy ekkora városban, mint Budapest, nem lehet hozzányúlni egy elemhez úgy, hogy az ne hasson legalább egy másikra. A legkisebb közlekedési beruházás is hat a kerekes székesekre, a turistákra és minden itt lakó életére. Egy jó városvezetés megpróbál mindenkinek kedvezni, és a maguk nyelvén üzenni nekik. Ilyen módon az okos tematika nem az eszközökről szól, amelyek által okos lehet egy város, hanem sokkal inkább arról, hogy ezeket az eszközöket hogyan állítjuk annak a szolgálatába, hogy minél élhetőbb, fenntarthatóbb és minél kényelmesebb várost hozzunk létre.
Till Attila mindegyik beszélgetőnek feltette azt a kérdést, hogy mit gondol a fővárosunkról, hol tartunk élhetőség szempontjából és ha jobban belegondolunk, nem lepődünk meg a válaszokon. Budapest egy világlátott ember számára is sok szempontból a legélhetőbb városok közé tartozik. Kérdezzünk meg egy itt élő kínait, hogy mennyivel jobb itt városi a levegő, mint a hazájában, hogy mennyivel kevesebb az ember és a túlzsúfoltság. Igen, van még hova fejlődni parkok és zöld terek tekintetében, de alapvetően, mindent összevetve, ebben a témában már nincs is annyira lemaradva a főváros, mint amennyire a sztereotípiák mentén azt képzelhetjük.
Az elmúlt években rengeteg jó és okos megoldás született a város élhetőbbé tételéért. Ilyen például a BKK Futár Utazástervezőjét, de ugyanilyen jó a MOL Bubiprogram együttműködés is. Sokan nem tudják, hogy az Állatkert már jó ideje a Széchenyi Fürdő használt vízével fűt. A jövő újításai közül a Duna intenzívebb bekapcsolása várható Budapest életébe. Főleg azért, mert ha okos városról beszélünk, azt nem lehetséges különválasztani a fenntarthatóságtól. A komplexitás nagyon fontos, tehát az okos város fejlesztésénél nem lehet leválasztani egy-egy szegmensét a tematikának, hanem egészként kell a városhoz nyúlni, ha fejleszteni akarjuk.
A Senso Média hihetetlen újításait muszáj külön is megemlíteni: egy olyan fejlesztő cégről beszélgetünk, akik - többek között - köztérre feljesztenek okos bútorokat. A sajtóeseménnyel egy időben mutatták be az OKOS PAD nevű installációt.
Ez egy olyan pad, amivel tudunk tölteni okostelefont, vagy kerekesszéket is. A TOTEM pedig, ami a pad "lelke", netezésre, vásárlásra, információszerzésre egyaránt használható. Bármire nagyjából, amit még kitalálnak a Senso Média csapattagjai vagy a felhasználók.Az egyik ilyen várható újdonságuk még az a FUTÓ TOTEM, aminek a felállításával a futópályákon (pl. Margit-sziget) azonnal mérhetővé válnak az eredményeink, csak be kell csekkolnunk, és már érzékeli is, ha elfutottunk előtte, és mutatja az eredményeinket. Innentől kezdve nem kell sem telefont magunkkal vinni, sem okos órát, elég egy nem zavaró kicsi okos kütyü. Így nagyjából elegendő a két lábunk és a jó szándékunk, hogy futással tegyük egészségesebbé az életünket.
- egy olyan város jövőképét látta maga előtt, ahol az emberek boldogabban, kevesebb munkával több pénzt keresnek, és a fennmaradó szabadidőben élményeket gyűjtenek. Ettől kiegyensúlyozattabbá válnak és törődőbbé. És ez kihat a város élhetőségére is, és az életminőségre is. Mert hiába minden újítás és zöldfelület, ha nincs éplelkű ember, aki ezt élvezni tudná. A feladat tehát adott. Egy boldogabb, élhetőbb, fenntarthatóbb és így végül egy okosabb város megteremtése. Amely mindenkinek, aki itt él,közös feladata. Nincs kivétel.
Sokan elfelejtik, hogy ez a város valóban mindenkié. Tetszik, nem tetszik, de együtt élünk itt sokan és sokféle emberekként, személyiségként, eltérő hátterekkel, de egyetlen közös kimondatlan céllal: élhetőbb módon, több empátiával egymás felé fordulva.
Ezért is olyan fontos számunkra a #köszibudapest kezdeményezés, és az, hogy mostantól hetente egy #köszi üzenetet dobjunk virtuálisan olyan csoportok és kezdeményezések felé, akik valóban tettek és tesznek azért, hogy ez a város mindenkinek jobb és használhatóbb élettér legyen. Következzen az első #köszi:
#köszi ROUTE4U!
Mi az a ROUTE4U?
Gurulj szabadon szlogennel futó magyar start up vállalkozás. A Route4U csapata megalkotta a világ első olyan útvonaltervezőjét, amely járda- és gyalogátkelőadatokat, valamint tömegközlekedési információkat felhasználva, személyre szabott, háztól-házig navigációt biztosít a kerekesszékkel, babakocsival, vagy bármely más guruló eszközzel közlekedők részére.
De ez még nem minden. A Route4U alkalmazásban és térképen a helyek akadálymentességi információit is megjelenítjük. Céljunk a meglepetések nélküli közlekedés lehetővé tétele. A Route4U segítségével bárki előre láthatja, hogy egy üzlet, kávézó, étterem, vagy épp középület akadálymentes-e, és rendelkezik-e akadálymentes mellékhelyiséggel.
A Route4U térképén megjelenő információkat a közösség az alkalmazás használatával automatikusan pontosítja és tartja naprakészen. Célunk a bárki számára hozzáférhető, információs akadálymentesítés megvalósítása, a helyi Önkormányzatokkal és szervezetekkel együttműködve.
A Route4U térképén a helyek mellett már most elérhető néhány város (Budapest, Székesfehérvár) részleges járdatérképe, járhatóság szerint színezve. Az oldal bal felső részén állíthatjuk be, hogy milyen helyeket mutasson a térkép. Az útvonaltervezési funkció egy-egy város teljes feldolgozottsága után valósul meg. A funkció próbaüzeme Budapest belvárosában hamarosan megkezdődik.
Az applikáció a felhasználói visszajelzéseknek és igényeknek megfelelően 2016. első felében teljes átalakításon esik át. Az új Route4U hasznosabb, gyorsabb, szebb lesz, egy olyan eszköz, melyre naponta támaszkodhatunk, hogy vele egyszerűbbé tegyük életünket.
Kövesd a Route4U útját a Facebook oldalukon, és értesülj azonnal minden fejleményről!
Ide kattintva minden aktuális információt megtalálsz ezzel kapcsolatban.
Amennyiben te magad, vagy ismerősöd Önkormányzatnál dolgoztok, melyet érdekelhet az információs akadálymentesítés, kérjük vedd fel velünk a kapcsolatot!
A #köszibudapest kampány keretein belül a Főváros és a BVA - Budapesti Városarculat Nonprofit Kft. különleges mozizós záróeseménnyel várja az érdeklődőket.
A PONTOON napozóterasza ezzel a programkombóval vár június 5-én, vasárnap este:
1. A BPES karszalaggal rendelkezők számára levetítjük az elmúlt 20 év egyik legjobb Budapest témájú filmjét, a Moszkva Tér cimű zseniális alkotást, melyet Török Ferenc készített 2001-ben, vizsgafilmként.
2. A mozi után a Moszkva tér főhőseinek DJ szettjével, Szabó Simon (Rojál) and Jávor Bence ( Ságodi) törtjeivel búcsúztathatjátok az idei év legurbánusabb fesztiválját.
3. Budapest koktél, naplemente a Pontoon fedélzetéről, emlékeket idéző film és könnyed lazulás a fesztivál utolsó estéjén. Ne hagyjátok ki!
PROGRAM:
2016. június 5 vasárnap 20.30 - BPES & #köszibudapest záróesemény: Budapest Secret Cinéma - MOSZKA TÉR c. filmvetítés
Helyszín: PONTOON terasz (1051 Budapest, Id. Antall József rakpart 1.)
Időpont: 2016. június 5. vasárnap 20.30